A körülmények formálják az embert

mi pedig formáljuk a körülményeket

Hisszük, hogy a hajléktalan ellátásnak nem kell dohos pincékre és zsíroskenyérre korlátozódnia. Alapítványunk támogatja a Golgota Nappali Ellátó helyiségeinek felújítását, szolgáltatásai színvonalának emelését.

Támogatóink adományainak felhasználásával a korábbi szűk és penészes zuhanyzó és borotválkozó helyiségből két kényelmes és modern zuhanyzót sikerült létrehoznunk. Következő lépésként egy ügyintéző sarkot alakítunk ki, ahol klienseink szociális munkás segítségével tudnak okmányok, járadékok, munkakeresés kapcsán eljárni.

Múlt

Jelen

A rászorulók segítésével foglalkozó

személyek támogatása

Méltatlanul elhanyagolt a hajléktalanok és rászorulók segítésével foglalkozó munkatársak jólléte, lelki és szellemi fejlődésének segítése. Mi ebben is szeretnénk elöl járni, megosztani erőforrásainkat és kompetenciákat társintézményekkel és segítő személyekkel, valamint pályázati rendszerben kívánunk támogatást nyújtani szociális munkások fejlesztéséhez és lakhatásához.

Változtasson meg még ma egy életet!

Amíg a szegénység, az igazságtalanság és az egyenlőtlenség fennáll, egyikünk sem nyugodhat meg igazán. Nem kell sok ahhoz, hogy megváltoztasson egy életet, mi azért dolgozunk, hogy ez a változás pozitív és maradandó legyen.

TÁMOGASSA MUNKÁNKAT